Emődi Horgász Egyesület Hivatalos Honlapja!
Emődi Horgász Egyesület Hivatalos Honlapja!
Dátum

 
MOHOSZ Honlapja

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Mai időjárás
Hőtérkép
 
Aktualitások

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Tájékoztatás!

  2015.11.10. 17:35

Tisztelt Egyesületi Tagok!

 

 

Az elmúlt napokban többen is érdeklődtek nálam, illetve az egyesület tisztségviselőinél a horgászvizeink pályázatával kapcsolatosan és az őszi telepítés várható időpontja tekintetében.

 

A kérdésekre válaszolva az alábbiak szerint tudom a tagságot tájékoztatni:

 

Jelenleg a halászati vízterületek tekintetében pályázat kiírására még nem került sor. A halászati jogot 2015 december 31-ig egyesületünk gyakorolja az Emődi I.- II.- III.-as tavak tekintetében.

 

A 2015. november 2.-án megtartott Északos Szövetségi közgyűlésen az elnök által tartott tájékoztató alapján 2015. november 22.-e a pályázat kiírásával kapcsolatos végrehajtási rendelet várható megjelenési időpontja (a halászati hatóságtól konkrét tájékoztatást a témával kapcsolatosan nem kaptunk).  A rendelet megjelenését követően az abban foglaltaknak megfelelően nyílik lehetőségünk az újabb halászati jog megszerzése érdekében, pályázatott benyújtani.

 

Az őszi telepítés kérdése több szempontból is összefügg a pályázattal kapcsolatos témakörrel. 

 

  • Felelősségteljes vezetőség olyan vízbe nem fekteti a tagság pénzét, amellyel kapcsolatosan a kezelési jog jövője nem tisztázott.
  • A pályázat kiírása előtt nem rendelkezünk információval arról, hogy a pályázat benyújtása során hektáronként mennyi illetéket, illetve járulékos költséget kell majd fizetnünk, ezért nem tudjuk, hogy mennyi tartalékot képezzünk.
  • A halászati üzemtervünk is 2015. december 31-ig érvényes az abban foglalt telepítési mennyiséget – megközelítőleg –  kihelyeztük tavainkba tavasszal. A jelenlegi hatályos törvény alapján az üzemtervben foglalt telepítési mennyiség túllépése – százalékban került a törvényben meghatározásra – bírságot von maga után. Az pedig a pályázat benyújtása során nem volna előnyös számunkra.
  • Mindezek ellenére fogunk még novemberben telepíteni, hiszen a Horgász Egyesületek Közösségének befizetett tagsági díj ötven százalékát halban kapjuk vissza, a mely telepítés  novemberben várható.

 

 

Kérem fentiek alapján a tagság megértését és ígérem, hogy az elnökség mindent megtesz a  halászati jog további gyakorlása érdekében – a törvényi lehetőségek figyelembevételével – a sikeres pályázat benyújtása terén.   

Szèp fogás

  2015.10.09. 08:29
Gulyás József 10,80 kg-os pontya október 6.-án dèlután fogta a 3.-as tavon

Jùliusi szemètszedès időpont korrigálás!

  2015.07.13. 13:18
Kedves Horgászok! Ezúton tájèkoztatunk titeket, hogy az esemènykártyán feltüntetett július 20.-i szemètszedès hibásan lett feltüntetve.A szemètszedès tènyleges időpontja július 19.-e vasárnap. Az elìrásèrt elnèzèseteket kèrjük! Üdvözlettel: Emődi HE vezetősèg

Engedélyváltás szünetel!

  2015.07.04. 06:22

Kedves Sporttársak! Ezúton tájékoztatunk titket, hogy az engedélyváltás 2015.07.04.-én és 2015.07.11.-én szünetel!

Egy gyönyörű fogás!

  2015.06.26. 19:12

Kedves Sporttársak!Ezúton téjákoztatunk titeket, hogy Varga Zsolt Horgásztársunk 2015 június 23.-án az Emődi 3.-as tóból kifogott egy gyönyörű 17,40Kg-os pontyot. Ezúton is gratulálunk a szép fogáshoz!
 

Tájékoztató!

  2015.05.21. 05:17

Tisztelt horgászok!

 

 

 

 

Az Emődi Horgász Egyesület 2015. május 23-án 8.00 órától május 25-én 10.00 óráig hagyományos módon 48 órás Pünkösdi csapat horgászversenyt rendez az Emőd III. számú kavicsbánya tavon.

 

 

A versenyen nem induló tagok, valamint a vendéghorgászok számára a horgászat ezen idő alatt folyamatosan biztosított az Emőd I, II. számú kavicsbánya tavakon.

 

 

Kérem a tisztelt horgászokat, hogy 2015. május 23-án 7.00 óráig a III. számú kavicsbánya tavon a horgászállásokat hagyják el, a verseny zavartalan lebonyolítása érdekében.

 

 Megértésüket köszönöm.

Emőd, 2015. május 20.

 

Tisztelettel:

Kucsinka Tamás

He Elnök sk.

Telepítés tájékoztató!

  2015.04.23. 04:41

​Tavainkba 2015. április 21-én az alábbi mennyiségű ponty került telepítésre. A telepített halak átlagsúlya 2,2-2,4 kg volt. 

 

I. tó     778 kg 

II. tó    749 kg
III. tó 1634 kg

Telepítés tájékoztató!

  2015.04.19. 16:17

Kedves Horgászok a telepítés kedden 2015.04.21-én két fordulóban történik az első forduló délelött a második délután várható. Minden kedves érdeklődőt várunk a telepítésre.

Üdvözlettel:

EHE vezetőség

Köztisztasági nap tájékoztató!

  2015.04.17. 18:49

Felhívjuk a Horgászok figyelmét, hogy a vasárnapi köztisztasági napra aki tud hozzon magával kapát ásót lapátot az útrenoválás elősegítéséhez.

Köszönettel:

EHE vezetőség

Telepítés és tilalom!

  2015.04.14. 18:08

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és Halászati Osztály kérelmünkre a 2015. április 20-21.-én végrehajtandó haltelepítés miatt  2015. április 20-án 00.00 órától 2015. április 26-án 24.00 óráig a Emőd I. II. III-as kavicsbánya tavakra teljes horgászati tilalmat rendel el.

Emőd, 2015. április 12.

Kucsinka Tamás      

HE Elnök          

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
A személyi jövedelem adójának 1%-a felajánlásával támogassa egyesületünket

Személyi jövedelem Adója 1%-ával támogassa egyesületünket

Adószámunk: 19075075-1-05%

 
MOHOSZ

 
Számláló
Indulás: 2007-01-21
 
naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU