Csuka

Teste hosszúkás, oldalt kissé lapított. Feje lapos, kacsacsőrre emlékeztető. Szája hatalmasra tátható és tele van tűéles fogakkal. Az alsó állkapcsa kissé túlér a felsőn, kampós végű, nagy kapófogak helyezkednek el benne. Ezek ha kitörnek, újra nőnek. Testét apró pikkelyek borítják.A vizek eltérő jellege, valamint a táplálék bősége jelentősen hat a test arányaira.A farokrész rövid, és jókora farokúszóval végződik. A három páratlan úszó elhelyezkedése teszi lehetővé, hogy a csuka a táplálékát egyetlen gyors ugrással kaphassa el. Színe a környezethez alkalmazkodik. Alapszíne a zöld, ami a hátán a legsötétebb, oldalán zöldes-aranysárgás és márványozott. Hasa fehéres, úszói is tarkák.

Igen korán, többnyire már február végén, márciusban ívik. Ikráit a sekély, part menti növényzetre, fűszálakra rakja. A csuka mesterséges szaporítása is megoldott: a lefejt ikrák 70-80 százaléka kikelhet, szemben a természetes körülmények között lerakott ikra 1-2 %-ával. Gyors növekedésű hal, egyéves korában eléri a 100 g-os súlyt, kedvező körülmények között 2 éves korában az 1 kg-ot.

A csuka fogása korlátozás alá esik. Tilalmi ideje általában március 1-től 31-ig. Kifogható legkisebb mérete 40 cm. A horogra rendszerint az 1-2 kg-os példányok akadnak, de megnő 10 kg-on felülire is. A csuka valamennyi álló- és folyóvizünkben őshonos. Különösen kedveli a csendes, nem túl mély, vízinövényzettel benőtt holtágakat, a hínáros, nádas tavakat, csatornákat. A nagyobb vizeken a parti sáv közelében, a nádasok szélén tartózkodik.

Rendkívül falánk ragadozó. Mindenre rávág, ami a vízben él és mozog. Megeszi a békát, az apró víziszárnyast, a pockot. Fő tápláléka mégis az apróhal, amelyből töméntelen mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt horgot is megemészti. A kishalakra a környezetbe beolvadva, takarásból les. A kiszemelt áldozatra villámgyors lendülettel csap rá, és nem hibázik. Kissé hátrahajló fogai közül nincs menekvés. A mechanikai ingereket felfogó, áramlást érzékelő oldalvonalnak is nagy jelentősége van a vadászatban. Táplálékának túlnyomó részét nappal ejti el, sötétben ritkán kap. A nagyobb halat derékon kapja el, majd megforgatja szájában és fej felől nyeli el.

A csuka horgászata:

A csuka horgászata pergetve a legsportszerűbb, élő hallal, úszóval, pedig igen szórakoztató. Pergetve főképpen ősszel fogható, bár a nyári hónapokban legnagyobb az étvágya. Ilyenkor korlátlanul jut kishalhoz a sűrű növényzet között, ahol a villantó minduntalanul elakadna. ősszel azonban a kishalak többnyire a mélyebb vizekre vonulnak, így a csukának is többet kell mozognia, hogy rájuk akadjon. A pergetéshez használjunk közepesen merev, 2,10-2,70-es botot, 0,25-0,35-ös zsinórral. A villantók közül az önsúlyos, közepes és nagyméretű támolygók, valamint a körforgók a legjobbak. Ugyancsak eredményesek a különböző wobblerek. Kissé opálos vízben a villantó lehet fényes is, de tiszta vízben óvakodjunk a túlságosan csillogó, nikkelezettektől. Tiszta vízben jobban beválnak az opálos, matt fényű sárgaréz vagy vörösréz színű, sőt egyik oldalon pirosra festett villantók. Akár gyalogosan, akár csónakból pergetünk, a csukázás során nagyobb vízszakaszt horgásszunk le. Dobásainkkal előbb a kövezés, vagy a nádfal közelében levő vizeken kísérletezzünk, s csak azután tapogassuk le a távolabbi vízrészeket. A villantót nyáron középvízen vezessük, késő ősszel a víz mélyebb rétegeiben is próbálkozhatunk. Az élőhalas úszós csukázásnak a pergetéssel szemben az az előnye, hogy élő hallal néha még akkor is becsaphatjuk őket, amikor a villantó már csődöt mondott. A csuka ugyanis alig tud ellenállni a horgon vergődő csalihal csábításának. Élő hallal rendszerint állóvízen, vízinövényzet között horgászunk. A horgon mozgó csalihal könnyen elakadhat a növényzetben. Ezért a felszerelés legyen erősebb. Vízinövények között, nádszéleken 3 méter körüli, merevebb botot, 0,35-0,45-ös zsinórt, nagyobb úszót és ennek megfelelő ólmot, 3/0-1/0-ás egy- vagy háromágú horgot használjunk. A horgot az éles fogak miatt célszerű drótelőkére kötni. Nagyobb úszóra azért van szükség, mert annak nem csupán az ólmot, hanem a kishal mozgását is el kell bírnia. Kapásnál az úszó hirtelen a víz alá merül, majd lassan elindul a víz alatt. Ezek igazán izgalmas pillanatok! Ne vágjunk be azonnal, várjunk néhány másodpercet, amíg a csuka a kishalat megfordítja a szájában. Így biztosabban akad a horog. Legyen velünk szájfeszítő és horogszabadító. Ezek nélkül bajosan lehet a horgot kiszedni a csuka szájából. Ha mártogatva horgászunk, a kövezések mentén ugyanazt a felszerelést használhatjuk, mint az élőhalas úszós csukázás során. Ha azonban bedőlt fák víz alatti ágai között próbálkozunk, még erősebb szerszámhoz kell nyúlnunk. A horogra akadt csuka rendkívül hevesen védekezik. Többször is megiramodik, kiugrik a vízből, a fejét rázza, csakhogy megszabaduljon a horogtól. Ha ilyenkor meglazul a zsinór, könnyen leszakad a hal. Feltétlenül szákkal merítsük ki.